A futónövény a kertészkedés egyik legvitatottabb eleme, pontosabban mondva a legtöbb vitát generáló növénytípus. Sokan roppant hasznosnak és szépnek tartják a dekoratív, falat eltakaró futókat, míg mások szerint ezek a növények agresszívan terjeszkednek, esztétikai értékük kétséges, ráadásul kárt tesznek az épületekben. Vajon mi az igazság a kérdésben, lehet-e egyáltalán objektív véleményt formálni a futónövényekről?
Alapvetően három eset fordulhat elő, az egyik, hogy van futónövény, de nem kívánatos, a másik, hogy nincs futónövény, de a háziak szeretnék, ha lenne, ám nem ismerik az előnyöket és hátrányokat. A harmadik eshetőség, hogy eddig nem merült fel az ötlet, de most szóba került és nehéz a döntés.
Az ellenzők szerint a kapaszkodó növények kártékonyak, falrombolóak, sőt, rovar-, és egérmágnesként funkcionálnak. Igazság szerint egy jól megépített, karbantartott épületben nem tud kárt tenni semmilyen tudatosan gondozott futónövény, nem bontja le a falat, nem dönti el az ereszcsatornát, nem tolja el a tetőcserepeket. A rossz állapotú, elhanyagolt, öreg falak esetében előfordulhat vakolatpergés, mállás, ám ilyenkor inkább a fal leromlott állapota felelős, nem pedig a futónövény. Ahol növény van, ott természetes, hogy az egyéb élővilág is megjelenik, lesznek rovarok ám általában nem olyan mennyiségben, ahogy azt sokan gondolják. Az is előfordulhat, hogy rágcsálók fogják létrának használni az indákat, ilyenkor azonban nem a növény a fő gond, hanem a rágcsálók elűzésével kell a problémát orvosolni.Futónövények esetében fel szokott merülni a nedvesedés kérdése is, a közvélekedés szerint a zöld burkolat alatt vizesedésnek indulhat a fal. Ennek pont az ellenkezője az igazság, a növényi borítás felfogja és elvezeti a vizet, sőt, az épület hőháztartását is kedvezően befolyásolja, vagyis szigetelőként, szélfogóként működik. A függőleges zöld borítás pedig valóban elsőrangú esztétikai takaró (bár való igaz, hogy ez egyéni ízlés kérdése is), kiválóan fedi el a falhibákat, így akár csak a pár év múlva esedékes felújításig is bevethető, vagy akár egy csúf melléképület is megszépíthető.
A nem kívánt futónövény leszedésének kérdésében döntő tényező, hogy milyen fajról van szó, így ahol most van tervben a telepítés, nagyon lényeges a megfelelő faj-, és fajtaválasztás, mert jelentős különbségek vannak az egyes típusok között (persze ahol már adott a növényzet, ott a leszedés mindenképp kisebb-nagyobb kárral fog járni). A lombhullató fajták levélzete alatt nehezebben telepednek meg (telelnek át) a rovarok, a tapadókorongos vadszőlő pedig például gyakorlatilag nyom nélkül távolítható el a falról.

A tetszetős, ám agresszívan terjeszkedő trombitafolyondár nem mindenhova jó választás, a támrendszert igénylő lilaakácot rendszeresen metszeni és permetezni kell, a borostyán pedig minden résben megkapaszkodik, így rossz állapotú falak esetében a leszedés biztos vakolathullással fog járni. A kaccsal kapaszkodó vadszőlő sok jó tulajdonsággal rendelkezik, ám támrendszert igényel, míg a tapadókorongos vadszőlő a falon is megkapaszkodik, szinte nyom nélkül eltávolítható, és évszakonként más és más színekben pompázik, továbbá gyorsan terjeszkedő, nagy felületek takarására alkalmas. Abban az esetben, ha nincs futónövény, de jól jönne, viszont a háziak tartanak tőle, érdemes kertészeti szakembert megkérdezni, aki a terep szemrevételezését követően biztosan tud olyan futónövényt javasolni, mely az adott területen a legideálisabb.
Összességében a futóktól nem kell félni, az őket övező hiedelmek többsége téves vagy torzított információ, ugyanakkor telepítésüket az átlagos növényültetésnél jobban át kell gondolni, hiszen rövid idő alatt hatalmas területet tudnak befedni, és eltávolításuk nem mindig zökkenőmentes. Az adott helyszínhez, a lokális adottságokhoz jól illő futónövény biztosan a kert kiemelten látványos dísze lesz, és függőleges terjeszkedése okán szó szerint új dimenzióval fogja gazdagítani a látképet.






































